2012. december 1., szombat

Egy félelmetes történet kezdete


Szervusztok kedveseim!

Régen meséltem már nektek izgalmas háborús kalandokat, ezt szeretném most egy igazi csemegével pótolni.

1940 09.15

„… Maguk semmirekellő gazfickók! – ébresztett minket Rüffelscwhein hadnagy kitörő lelkesedéssel. Kiderült, hogy azért ilyen jó a kedve, mert ma fog nekünk előadást tartani egy neves szakértő, Szuicid Kálmán. Gyorsan össze is kellet kapnunk magunkat és rohanni ki az udvarra, ahol már várt ránk előadónk. Nagy megrökönyödésünkre csak velünk, szakácsokkal és kuktákkal akart beszélni, tehát konyhai alkalmazottakkal. A század többi része vidáman gúnyolt minket, bár vidámságuk csak addig tartott amíg Rüffelschwein hadnaggyal el nem mentek gyümölcsöt szedni. Ekkor érett meg ugyanis hadnagyunk kedvenc gyümölcs a gránátalma. Kálmán beterelt minket egy szobába és 2 órán keresztül éltette a hős szakácsokat, akik akár az állatok életét is feláldozzák, hogy a bajtársaikat ellássák étellel. Aztán elkezdte előadása lényegét, ami nem másról szólt, mint a fokhagymakapszuláról. Mikor elkezdett erről beszélni egyik társunk, Oprankai Ignác kirohant. Szerencsétlen ugyanis úgy értette, hogy foghagyma, ami ugye tudvalevőleg egy súlyos betegség. Nagyon megijedtünk, ugyanis az előadás arról szólt, hogy hogyan végezzünk magunkkal, ha esetleg ellenséges kézre jutnánk. A seregnek sajnos nem volt pénze mindenkinek ciánkapszulát biztosítani, így a szakácsoknak csak fokhagymakapszula jut. Sikerült kivonni ugyanis a gyökeréből egy olyan anyagot ami még borzalmasabb száj és testszagot eredményez, így biztosak lehetünk benne, hogy nemsokára gyorsan és fájdalmasan végeznek velünk. Nagyon nem örültünk ennek az előadásnak, annak meg pláne nem, hogy az előadás végén kiosztásra kerültek a kapszulák. Én nem is voltam rest belefőzni az egyik társunk kutyájának az ebédjébe, ugyanis az a dög megette a féltve őrzött burgonyapudingomat. Szerencsétlen eb a saját szájszagától múlt ki…”

2012. október 24., szerda

Egy érdekes ember történetének kezdete


Szervusztok!

Ma egy fogcsiklandó receptet fogok nektek bemutatni, de ehhez egy kis történet is dukál!
Van nekem egy nagyon régi katona cimborám, Horgótavas Bonifác. A századunkba szolgált és bármely hihetetlen ő volt az én kuktasegédem! Nagyon jól szolgált, habár a krumplit néha összekeverte a burgonyával, de hát mindenki követhet el hibát. Nagyobb baj volt viszont, hogy sokszor a pohár fenekére nézett. Sőt néha italt is töltött bele! A kedvence a Gyapjas Konrád féle infravörös bor volt! Hajjaj, szinte sugárzott az örömtől mikor azt itta! Egyszer főzés közben véletlenül belelöttyintett egy kis bort a készülő étkembe. Nagyon mérges lettem, hiszen a század nagy része megrögzött antialkoholista volt. (hittem én, de később kiderült, hogy antik alkoholisták). Viszont amikor elkészült az étek megdöbbenve tapasztaltam, hogy nagyon ízletes lett! Az egész századnak ízlett, még Rüffelschvein hadnagy is meg volt vele elégedve !
Később Bonifác ivászati problémái nem oldódtak meg, ezért felkeresett egy híres gyógyítót, akit Hu Shang, drága keleti cimborám ajánlott. Ő Dr. Czhik Chak, akinek már a rendelője is a távol keletre varázsolja a gyanútlan beteget.  Amikor megtudta, hogy milyen komoly a probléma, azonnal a legerősebb kezelést ajánlotta! Egy bonyolult készítménnyel kellet kezelnie magát Bonifácnak, amit a derék doktor, csak kontroll cseppeknek hívott. Ebből kellet napi háromszor a hóna alá csepegtetnie. A gond az volt, hogy  ezek a cseppek is tartalmaztak alkoholt, így szegény Bonifác cimborája, a részeges Béla bácsi, állandóan körülötte sertepertélt.

Az említett étek recepetje:

Porcogós, ízesített hagymakupola infravörös borral
Hozzávalók:
- 10 cl szájban kimért bróm
- egy egész hagymakupola
- 5 lélegzetvételnyi Gyapjas Konrád féle infravörös bor
 - félig megrágott porcogó, porrá őrülve

Elkészítés
Eme ízletes étel elkészítése rendkívül veszélyes, így csak profi szakácsoknak, vagy kezdő vegyészeknek ajánlom! Először is menjünk ki az utcára és keressünk egy ellenszenves embert. Ha találtunk invitáljuk be a delikvenst egy teára!  Tea helyett adjunk neki tiszta brómot, majd figyelmeztessük a szerencsétlent a rá váró veszélyre. Ha ezt tíz alkalommal megcsináljuk az egyik hozzávalónk már készen is áll! Vegyük a kézbe a hagymakupolát és pucolás nélkül tegyük bele a már kimért brómba! Miután beletettük, hagyjuk kicsit állni. Ezután fogjunk egy kis üregi nyúl porcogót és kezdjük el őrülten csapkodni egy serpenyővel, amíg porrá nem válik. A porcport hintsük rá a brómos kupolára. Ezek után jön a trükk! Nagyon fontos, hogy a bort olyan mozdulattal öntsük bele, mint ha nem is akarnánk bele önteni.  Így érhetjük el a véletlenség ízét! A kész ételt tányérba tálaljuk!
Jó étvágyat!

2012. szeptember 19., szerda

Egy verseny kezdete!


Kedves olvasó közönségem!


Ma egy igazi csemegével folytatom a katonanaplómat! Olvassa, akinek van szeme!


1940. 09. 13
„… Maguk igazi pancserek! Mi lett az én értékes ponyvagyűjteményemmel? – tajtékzott Rüffelschvein hadnagy. Történt ugyanis, hogy mivel gyönyörű őszi nap volt, piknikezni indultunk néhány cimborámmal. Mivel nem találtunk sehol sem alkalmas eszközt az ételnek, ezért elcsentünk jó pár darabot derék hadnagyunk ponyvái közül. Hajaj. meg is kaptuk méltó büntetésünket. Egy hétig ki sem mehettünk a laktanyából, ráadásul nekem még a kedvenc fakanalamat is elvették. Ámde ezen a napon történt még egy izgalmas történés! Ugyanis a századunkra rábíztak egy szerb hadifoglyot. Nagyon barátságtalan ember volt és valahogy olyan korlátozottnak tűnt leláncolva. Azért a nevét nagy nehezen sikerült kiszednünk belőle. A szerencsétlen Otto Trobottónak hívták. Nevettünk is nagyon ezen a mulatságos néven, ő meg csak morgott a szemüvege alatt. Tartalékos szakács lévén nekem kellet étkeztetnem. Mivel a kedvébe akartam járni, pácolt uborkamagot csináltam neki. Mikor meglátta és megízlelte, kijelentette, hogy ennél borzalmasabb főztöt még soha nem hallott. Ezen nagyon kiakadtam, majdnem neki is estem a sütőlapáttal! A pimasz azt mert állítani, hogy egy idomított amőba is jobban főz mint én! Ezt már nem tűrhettem tovább, így kihívtam egy szakácspárbajra. Ha ő nyer, akkor szabadon bocsátjuk, ha én nyerek akkor meg nem.
Sajnos alapanyag híján a verseny típusát módosítani kellet, mivel az alapanyagokat megette Pünderel tizedes kutyája, Labanc. Nem estünk kétségbe, főzés helyett egy vérre menő sakkpartival döntöttük el, hogy ki is a lepény a gáton! Szerencsére megnyertem, így Ottó mehetett vissza a rács mögé!”




Itt látható a nagy mérkőzés! Ottó (jobb oldalon) mereven figyeli, hogy mi lesz a következő lépése. Én éppen elméláztam, rájöttem ugyanis, hogy mi is csak bábúk vagyunk egy háborús sakktáblán.

2012. szeptember 14., péntek

Egy gazság kezdete


Kedves olvasóim!

Ma egy igazi gazemberről szeretnék nektek írni. Ő nem más mint Hintyő Ignác,  az egyik szomszédom. A faluban, mint pék tevékenykedik. Ő mindig hitetlenkedve hallgatta a történeteimet. Egyszer azt is merészelte mondani, hogy nem is voltam katona!  
Hát ember az ilyen? Pedig csak irigykedik, hiszen ő még fiatal volt a háború idején, felnőve pedig orvul jött a béke. Ez után a kijelentése után eléggé megharagudtam rá és jól helyben is hagytam a fakanalammal. Mivel a jó viszony ezek után sem alakult ki, ezért ott tett keresztbe nekem ahol csak tudott. Ignác kedvenc időtöltése a lázongás, amikor ideje engedi akkor bizony ezt a dolgot műveli szívesen. Egyszer még a Mokka című kakas szóra virradó műsorba is írt, méghozzá rólam! Az a piszok fráter azt merészelte mondani, hogy én a sarki csemegeárusnál takarítóként éltem át a háborút! Később még ennél is messzebbre ment. Volt egy főzőverseny a szomszédos faluban és mikor meghallotta, hogy én bizony nagyon szeretnék menni, akkor szabotálta ezt a tervemet! Romlott dinnyepürével kínált, amit én balga el is fogadtam. A hascsikarás miatt sajnos nem tudtam menni, elment viszont ő! Az a pernahajder meg is nyerte, hiszen, pék révén, konyított bizony a főzéshez és a sütéshez. Az alábbi képet pont erről a versenyről hazatérve készítette, ahogy rajtam gúnyolódik. Érdemes megfigyelni, hogy bár a haját festi, az arcszőrzetét őszülni hagyta, mivel szerinte úgy férfias. Micsoda pojáca!



2012. szeptember 9., vasárnap

Egy hányattatott élettörténet kezdete!


Kedves olvasóim!

Olvassátok szorgalmasan Mari bolgját hiszen a remek receptek és az izgalmas történetek mellet, az első igazi közös kalandunkat is leírta! Ezt én nem is vetném papírra, helyette leírnám akkor szállásadónk és egyben világraszóló cimborám Belzebub-Tellér Károly életének kalandos viszontagságait.

Károly 1926 07. 28-án született Szanticska mellet egy kisebb tanyán.
Károlynak már a születése sem volt zökkenőmentes, hiszen egy évig volt az anyja hasába. Ebből is látszik, hogy gyermekkorában bizony rendkívül lusta volt. A tanyasi életet nem szívlelte, mivel az állatokkal folyamatosan konfliktusai voltak. Egyszer a tyúkok kergették, meg amikor a kakas alatt kereste a tojást, valamikor pedig a libák elől mentette az életét. Elmondható tehát, hogy a kezdeti lustaságát legyűrte azzal, hogy szinte mindig az állatok elől mentette az irháját. Mivel ez is bizonyította, hogy a tanyasi élet nem neki való, ezért először elszegődött egy óramesterhez inasnak. Ott aztán nagyon fontos volt a pontos megjelenés, de Károly nyugodt volt, hiszen tudta, hogy az idő neki dolgozik! Ennek ellenére nem sokáig maradt ott, hiszen amikor megszólalt egy kakukkos óra, akkor szegény Karcsi azt hitte megint üldözni fogja egy állat és futott ameddig csak tudott. Öröm az ürömben, hogy szinte azonnal talált magának másik állást! Kaposváron ugyanis ápolókat képeztek és küldtek ki idegen országokba. Károly nem is volt rest elutazott és sikeresen elvégezte az ápolóképzőt. Mivel kiváló tanuló volt ezért a törökországi „Harcoló kontár” nevezetű katonai pihenőövezetbe került, ahol a sebesült és a harcban megfáradt bakák pihenték ki a csaták fáradalmait. Itt ismerkedtem meg vele, hiszen jómagam is megfordultam azon a helyen, a háború idején. Hát bizony, sajnos egyszer sokkot kaptam, amikor egy egész heti avas szilvabefőttemet megette Tricikli Konrád. Szerencsére Konrád is velem utazott, hiszen az ájulás előtt még volt annyi lélekjelenlétem, hogy jól kupán csapjam egy serpenyővel! Tehát volt mit kipihennem. Károly nagyon szívélyes volt, még azt is megengedte, hogy apróbb dolgokat csempésszek be a létesítménybe, bár a sütőt az túlzásnak tartotta. Na de ez most nem rólam szól, tehát az itt eltöltött évek voltak a legszebbek Károly számára. Itt ismerte meg török kedvesét Özgét. Ő egy kebab árus volt a városban, egyszer rosszul adta vissza a pénzt Károlynak és így kezdődött a románc! A háború bezárt a létesítmény így a pár Magyarországra költözött. Nemesvitán éltek és itt is esküdtek meg. Ahogy teltek az évek egyre inkább kezdett hiányozni Özgének a hazája, de leginkább a kebab ipar. Mivel nem szerette szenvedni látni, Károly Zágonyon vett egy másik házat és odaköltöztek, mivel ott nyílt először kebabos itthon! Sajnos mint kiderült Vilmos bácsi, a helyi trafikos nyitotta a standot és sajnos fogalma sem volt  hogy mi is az a kebab. Egyszerűen vajas-borsos kenyeret árult. Amikor meglátta Özge, hogy imádott ételéből miként űznek gúnyt, nagyon megsértődött és hazautazott!

Azóta Károly magányosan él. Kedvenc szórakozása, hogy a fiatalokat szemlélve elgondolkodik azon, hogy hová is fajult a mai világ. (a képen is pont ennek a hobbijának él).



2012. szeptember 2., vasárnap

Egy jó ember élettörténetének kezdete


Drága olvasóim!

Ma egy igenjeles személyről szeretnénk netktek regélni, nem másról mint az én rettegett Rüffelschwein hadnagyomról!

Sieghard von Rüffelschwein 1894 május 27.én Schweinfurtban látta meg a napvilágot. Ősi nemesi család az övé! Bár sajnos nemesi rangjukat elveszítették, amikor nagyapja, Ludwig, elkártyázta a nemesi levelet. Szó szerint, ugyanis sajnos rövidlátó volt már és véletlenül belekeverte a levelet a kártyapakliba.
Igazi porosz nevelést kapott a kis Sieghard! Minden nap csak 3 órát játszhatott, és csak is kizárólag egy készség fejlesztő játékkal a „hogyan hódítsuk meg a világot egy szelet uborkával”-val. Talán ennek is köszönhető példás szigora és hihetetlen céltudatossága! Szülei nem vesztegették tehetségét az általános iskolával, 7 évesen egyenesen katonai iskolába került. Sajnos valamilyen szerencsétlen véletlen folytán nem katonai iskolában kötött ki, hanem karton iskolába. Ott bizony mindent megtanult, amit a kartonról tudni illik! Mivel elvesztegetett imigyen 4 évet azonnal belépett a katonasághoz, ahol a puskatisztogató hadosztályhoz került! Itt egészen kellemesen érezte magát, amíg el nem jött az első világháború. Akkor aztán elküldték a hadszíntérre tankágyú pucolónak. Nagy hősiességről tett tanúbizonyságot amikor egy egész ezredet futamított meg hatalmas ágyútisztító pálcájával! 1918-ban szörnyen megijedt a hirtelen kitörő béke miatt. Ő katona volt és félt a leszereléstől, ami sajnos be is következett. A nagy gazdasági világválság elől a szobába menekült.
1938ban érkezett Magyarországra. Itt aztán azonnal felismerték tehetségét és hadnagyi ranggal a mi századunkhoz került. Meg kell említenem, hogy sokoldalúságát bizonyította azzal, hogy edzette a századunk futballcsapatát, aminek szerény személyem is tagja volt. Emlékszem az első meccsünket a parajdi sóbánya dolgozói ellen játszottuk. Parádés mérkőzés volt, mivel gól nélküli győzelmet arattunk. Mivel a játékot folyamatosan megszakította a bíró apróbb kihágások miatt, ezért a mi derék hadnagyunk bevezette az önbíráskodást. Remekül működött a rendszer csak a legtöbb meccs végére már nem maradtak épp játékosok.

Sajnálom, hogy kicsit hiányos a történetem, a hadnagy úr élettörténetét senki sem ismeri teljesen, illetve azokat a részeket nem vetettem virtuális papírra amik úgy is szerepelni fognak a naplómba. 


2012. augusztus 10., péntek

A visszatérés kezdete!


Szervusztok drága olvasóim!
Bizony sokáig nem jelentkeztem. Sajnos mostanában engem is megvisel a korom!
Hát igen, sokáig nem takarítottam ki a kéményt így bizony nagyon felgyűlt benne! Annyira hogy el is lepte az egész házat így egy ideig Bölény Mártonnál kellet, hogy éljek. Szerencsére régi ismerősöm, Cerendej Jándornak hála, aki egy elismert finn kéményseprő szakiskolában tanulta ki a tudományát, teljesen rendbe sikerült hozni a kéményemet. Na de most egy igazi csemegével szeretnélek kárpótolni titeket a sok elmaradt történet miatt.

1940. 09. 14
„…Maga azonnal velem jön!! – ordította Rüffelschwein hadnagy. Nem értettem, hogy mit tettem megint, féltem megint valamiféle büntetést akar kiróni rám. Kiderült, hogy félelmem alaptalan volt, hiszen nagy megtiszteltetésben részesültem! Maga Fogteleki őrnagy akar velem beszélni!! Az őrnagy úr nagyon kimérten és lassan elmagyarázta, hogy mi is lenne a feladatom. Mint mondta titkos feladatról van szó, csak a laktanya és a magyar lakosság 95,4% tudott róla! Kiderült, hogy szükség van a szolgálataimra a távoli Malajka szigetén! (ami igazából félsziget volt) A félsziget Oroszország keleti részén van északra. Azért küldtek oda, mert az én csodás konfettis tojáshéj salátám állítólag remek morálnövelő! Ezt meg is figyeltem Gertrúdon, a szakasz házi malacán, aki ennek a remek étel hatására vidáman és önként ugrott a böllér karjaiba. Már alig vártam az utazást! Micsoda kalandokba lesz majd részem! Aztán eljött az indulás napja! Vonattal és személygépteherautóval tettem volna meg az utat. A vonatút egész kellemes, csak 4 hetet vett igénybe. De micsoda út volt! Ott ismertem meg országos cimborámat Buhám Béla állatfelcsert. Ő jelenleg is tevékenykedik, nem egyszer segített már drága Rozikám angyali ebén. A találkozás úgy esett, hogy láttam egy civilt amint vitatkozott egy fiatalemberrel.  Kiderült, hogy néni a tyúkszemét akarta kikezeltetni Bélával, pedig hiába mondta neki, hogy nem olyan állatorvos ő. Azonnal Béla segítségére siettem és megmondtam a kedves hölgynek hogy bizony nem rossz dolog az, hiszen tyúkszem többet lát! Beszélgetni kezdtem Bélával és kiderült, hogy bizony egyezik az úti célunk. Őt azért küldték a félszigetre, hogy megvédje, egy veszélyeztetett szúnyogfajtát a megmeneküléstől. A nagy lepelszúnyog ugyanis nagyon veszélyes volt a bakákra nézve. Csípésével ugyan is hallucinogén anyagokat fecskendezett a szervezetbe. Bélának tehát fontos küldetése volt, ahogyan nekem is! A 4 hét hamar eltelt és csak háromszor tartóztattak le minket! Egyszer mondjuk én voltam a hibás, hiszen nem mondta nekem senki, hogy a vonaton nem lehet főzni! Az vonatút végén már vártak minket egy elég komikus hírrel a feletteseink. A Malajkai haderőnk kivonult annak köszönhetően, hogy a félsziget eltűnt! Nem akartunk hinni a fejünknek! Mint kiderült a félsziget rengeteg sztlapacskabokor nőtt, amik a rőtmadár populációk csökkenésének köszönhető. (a rőtmadár fő étke volt a termése) A sok bokor azt eredményezte, hogy a félsziget elkezdett süllyedni.  Mekkorát röhögtünk ezen! Még hogy a bokrok miatt! Aztán az egyik szanitécünk szemléltetés gyanánt nekidobott egy sztlapacskát az egyik közlegénynek, aki azonnal heves ájulásba tört ki. Iszonyatosan nehéz és nagy volt a termés! Így már nem is volt kérdés, hogy hiszünk e neki. Bélával nem sokáig élvezhettük az orosz telet, ugyanis a vonatunk 2 nappal érkezésünk után már ment is vissza. Hiába néha a sors kegyetlen játékot űz az egyszeri bakával!