Kedves olvasó közönségem!
Ma egy igazi csemegével folytatom a katonanaplómat! Olvassa,
akinek van szeme!
1940. 09. 13
„… Maguk igazi pancserek! Mi lett az én értékes ponyvagyűjteményemmel?
– tajtékzott Rüffelschvein hadnagy. Történt ugyanis, hogy mivel gyönyörű őszi
nap volt, piknikezni indultunk néhány cimborámmal. Mivel nem találtunk sehol
sem alkalmas eszközt az ételnek, ezért elcsentünk jó pár darabot derék
hadnagyunk ponyvái közül. Hajaj. meg is kaptuk méltó büntetésünket. Egy hétig
ki sem mehettünk a laktanyából, ráadásul nekem még a kedvenc fakanalamat is
elvették. Ámde ezen a napon történt még egy izgalmas történés! Ugyanis a
századunkra rábíztak egy szerb hadifoglyot. Nagyon barátságtalan ember volt és
valahogy olyan korlátozottnak tűnt leláncolva. Azért a nevét nagy nehezen
sikerült kiszednünk belőle. A szerencsétlen Otto Trobottónak hívták. Nevettünk
is nagyon ezen a mulatságos néven, ő meg csak morgott a szemüvege alatt.
Tartalékos szakács lévén nekem kellet étkeztetnem. Mivel a kedvébe akartam
járni, pácolt uborkamagot csináltam neki. Mikor meglátta és megízlelte,
kijelentette, hogy ennél borzalmasabb főztöt még soha nem hallott. Ezen nagyon
kiakadtam, majdnem neki is estem a sütőlapáttal! A pimasz azt mert állítani,
hogy egy idomított amőba is jobban főz mint én! Ezt már nem tűrhettem tovább,
így kihívtam egy szakácspárbajra. Ha ő nyer, akkor szabadon bocsátjuk, ha én
nyerek akkor meg nem.
Sajnos alapanyag híján a verseny típusát módosítani kellet,
mivel az alapanyagokat megette Pünderel tizedes kutyája, Labanc. Nem estünk
kétségbe, főzés helyett egy vérre menő sakkpartival döntöttük el, hogy ki is a
lepény a gáton! Szerencsére megnyertem, így Ottó mehetett vissza a rács mögé!”
Itt látható a nagy mérkőzés! Ottó (jobb oldalon) mereven
figyeli, hogy mi lesz a következő lépése. Én éppen elméláztam, rájöttem
ugyanis, hogy mi is csak bábúk vagyunk egy háborús sakktáblán.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése