Kedves olvasóim!
Hosszú szünet után ismét folytatom kalandos történeteimet. Nem is oly régen, Marikámmal részt vettünk a Nyimi sirályfesztiválon. Nagyon kellemes volt, az ott átélt izgalmakról Mari blogjában olvashattok. Nem véletlen mentünk ám eme remek eseményre, hiszen Nyimen lakik, az egyik országos cimborám Belényesi Aladár. Az ő életéről szeretnék nektek egy kicsit mesélni.
Belényesi Aladár 1926-ban született Gyömrődön. Apja Belényesi Adorján napraforgómag válogató volt. Fiába igen korán beleverte a válogatás művészetét, ezért Aladár igen válogatós lett. Anyja Ketycse Karolina egy igazi művész volt! Csodálatosan játszott zongorán, így teljesen érthető módon, fiát is zenei pályára szánta. Sajnos hamar kiderült, hogy a zongora nem az ő hangszere, hiszen örökletes körömszömörcsögben szenvedett. El is keseredett szegény Aladár. amíg meg nem találta a fészerben nagyapja ósdi köszörűkövét. Kiderült, hogy a vér valóban nem válik vízzé, hiszen csodálatosan tudott muzsikálni a köszörűkövön. Szülei a be is íratták a helyi zeneiskolába, a probléma csak az volt, hogy az iskolának nem volt saját köszörűköve, amin Aladár játszhatott volna, a sajátja meg túlságosan rozsdásnak találták tanárai, így egészségügyi okokra hivatkozva kitiltották az iskolából. Sajnos akkoriban a köszörűművészeket nem igen becsülték meg, ezért ő, is mint sok más fiatal a középiskola után katonának szegődött. Betegsége miatt nem akarták besorozni, de leleményességének hála Aladár bejutott a katonaság berkeibe. Történt ugyanis, hogy a sorozó tiszt, Huppoló százados, szenvedélyesen szerette a muzsikaszót. Amint meghallotta, hogy milyen csodálatosan muzsikál Aladár a köszörűkövön azonnal besoroztatta. Nem is akárki lett ám ő a seregben! Ő kísérte a század kürtösét. A seregben végre igazán kiteljesedhetett. Napjai remekül teltek egészen addig még el nem küldték Olaszországba hadgyakorlatozni. Igazán szerencsésnek mondhatja magát, hiszen 4 emberből ő volt a 3. szerencsés kiválasztott aki mehetett. Ám egy napon a Vatikánba vezetett az útja ahol egy átmulatott éjszaka után egy bárban éppen egy érsekkel tudatta, hogy a nem túl Istenfélő nézeteit a katolikus vallásról. Az érseket ez mélyen megrázta, ami azért is volt baj, mert jó ismerőse volt a pápának. Szegény Aladárt kiátkozták, pedig nem is volt katolikus és tetejében még kitiltották a Vatikán teljes területéről. A sereg ezt nem hagyhatta figyelmen kívül, így leszerelték a művészt. Aladár nem esett kétségbe, szimplán csak tragédiaként élte meg az eseményeket. Leszerelése után Nyimre költözött, ahol meg tanult már köszörűgépeken is játszani! Igen nehezen tudta eleinte fenntartani magát, ám egy idő után számos tanítványa akadt, akiket rendkívül érdekelt a köszörűn muzsikálás tudománya. Én magam vele akkor találkoztam amikor egy csukamájolaj beszerző körutam során, az utcán sétálva meghallottam a csodálatos muzsikáját. Meghívtam a helyi bárba, a Rozzant Retyegőbe egy italra és jókat beszélgettünk.
Ez mindent amit Aladárról tudok. Ja és hogy a családjáról miért nem tettem említést? Válaszul idézném Aladárt.
„A családok csak jönnek és mennek, de a köszörű mindig kész egy jó kis muzsikálásra”
