2014. december 23., kedd

Drága olvasóim!

Hát igen! Megint eltelt sok idő az utolsó bejegyzésem óta. Sajnos a számításteknikai masinám elromlott. Bölény Márton meg elutazott pár  hónapra így nem volt aki segítsen nekem. Szerencsére már hazatért így meg tudta nézni hogy mi is lehet  a baja ennek a fránya gépezetnek. Azt mondta, hogy elromlott a videókártya hűtőberendezése. Ki is szerelte én meg beraktam a hűtőszekrénybe, ne szenvedjen szegény. Márton szerint ez nem volt bölcs döntés, hiszen így az egész kártyát ki kellet cserélni. Na de végül csak sikerült vennie egy másikat így most megint írhatok az én kis web naplómba. Kedveseim sok izgalmas dolog történt velem. Képzeljétek megismerkedtem egy remek könyvsorozattal! Aki szereti, a természet összes csodáját annak meleg szívvel tudom ajánlani Dr. Zsurló Károly útikönyv sorozatát. Ezek a könyvek igencsak különlegesek, sőt talán úttörőnek is lehet őket nevezni.  Hogy miért is? Válaszként inkább idéznék az egyik könyvének előszavából.

„…Mert gondoljunk bele mit is tartalmazhat egy útikönyv. Egy táj vagy tájegység térképét, részletes leírását, látnivalók felsorolását. Az utóbbi évtizedekben rengeteg útikönyv készült, véleményem szerint feleslegesen. Hogy miért is? A Kedves Olvasó gondoljon csak bele, ha többfelé akar kirándulni, akkor egy teljes könyvtárat magával akar cipelni? Nyilván nem! A kutatásaim arra irányultak, hogy mindazon információkat, amiket egy átlagos útikönyv tartalmaz, néhány alapvető egységbe sűrítsem.  Egyszerűbben fogalmazva, ha a képzeletünkkel egy tó közepére repülünk és ránézünk a tóra, akkor nem ugyanazt látjuk a Fertő tó esetében, mint a Balatonnál? Ha erdőkbe látogatunk, akkor nem ugyanazt az élményt éljük át újra és újra? Természetesen más lehet a fafaj, vagy az erdő talaja, de ez a könyveim szempontjából ezek teljesen lényegtelenek…”

A Doktor Úrnak eddig 2 darab könyve van meg, amiket már többször is kiolvastam. Így a tavak és az erdők terén már igencsak kikupálódtam. A meglévő könyvei:



De nem csak a könyvek, hanem a művészet terén is ért egy igencsak kedves meglepetés! Régi katonatársam festett egy gyönyörű festményt, amit ki is állították a Magyi művelődési házban. A festményt Zugolói Miklós festette, a mű címe A komisz katona öröme.

Miklós szerint a kép belső félelmeinket ábrázolja. A hazatérő katona az otthon melegét juttatja eszünkbe, de ugyanakkor az élet gondjai egy tollas körtefejű ember formájában mindig hozzánk dörgölőznek.

A nagy mű: 

2014. április 11., péntek

Egy szerencsétlen ember történetének kezdete

Kedveseim!

Már régen nem jelentkeztem, bevallom nem volt kedvem bent tölteni a napjaimat ebben a gyönyörű időben. Amikor viszont megláttam, hogy drága Marikám folytatja kalandjaink leírását én is kedvet kaptam egy újabb iromány létrehozásához.  Érdemes tehát elolvasni kedves Mari blogját, hiszen említést tett egy régi ismerőséről Püspökfal Lilláról, akivel esti sétája során találkoztunk. A beszélgetés során kiderült, hogy a férje nem mást mint az egyik régi katonatársam, Bugyerlászki Teofil.  Sajnos Lilla állítása szerint betegeskedik. Ejj azok fránya féregcseppek! Habár az igazat megvallva nem túl meglepő. hiszen ő mindig a félreértések áldozata volt. Emlékszem régen a kantiban kicsit kapatos állapotban hangosan követelte a sörét, erre az egyik részeges cimborája az ülepébe lőtt a flinta puskájával. Komoly baj nem történt, viszont itt még nem ért véget szegény Teofil kálváriája.  A szanitéc szépen kiszedegette az ülepébe nem illő dolgokat, ám kifogyott az antibiotikumból.  El kellet hát menni a közeli patikába, de sajnos nem a megfelelő embert küldte, Rüszök Konrádot, aki nem éppen a jó memóriájáról volt híres. A patikában ugyanis azt találta mondani az ott dolgozó személynek hogy antipatikus, erre az úgy megsértődött, hogy megdobálta egy rakás C-vitaminnal. Konrád nem esett kétségbe, összeszedte a tablettákat és azokat vitte vissza a derék szanitécünknek. Teofil sebei így nem gyógyultak gyorsabban, viszont 2 egész hétig nem fázott meg.

Teofilal egyébként egy heves vita során ismerkedtem meg. Egyik nap ugyanis hallottam, hogy hangosan kiabál  a segédkuktákkal egy újonc.  Azt állította, hogy túl sok mezei retket aprítottak a pocsolyafőzelékbe. Nem voltam rest és azonnal kioktattam a főzelékkészítés tudományáról. Később már jókat beszélgettünk. Gyakran emlegette, hogy harcolt a híres 30 perces háborúban, de mint később megtudtam csak az árokásó alakulatnak az ételhordója volt.

2013. november 20., szerda

Aladár történetének kezdete

Kedves olvasóim!

Hosszú szünet után ismét folytatom kalandos történeteimet.  Nem is oly régen, Marikámmal részt vettünk a Nyimi sirályfesztiválon. Nagyon kellemes volt, az ott átélt izgalmakról Mari blogjában olvashattok. Nem véletlen mentünk ám eme remek eseményre, hiszen Nyimen lakik, az egyik országos cimborám Belényesi Aladár. Az ő életéről szeretnék nektek egy kicsit mesélni.

Belényesi Aladár 1926-ban született Gyömrődön. Apja Belényesi Adorján napraforgómag válogató volt. Fiába igen korán beleverte a válogatás művészetét, ezért Aladár igen válogatós lett. Anyja Ketycse Karolina egy igazi művész volt! Csodálatosan játszott zongorán, így teljesen érthető módon, fiát is zenei pályára szánta. Sajnos hamar kiderült, hogy a zongora nem az ő hangszere, hiszen örökletes körömszömörcsögben szenvedett. El is keseredett szegény Aladár. amíg meg nem találta a fészerben nagyapja ósdi köszörűkövét. Kiderült, hogy a vér valóban nem válik vízzé, hiszen csodálatosan tudott muzsikálni a köszörűkövön.  Szülei a be is íratták a helyi zeneiskolába, a probléma csak az volt, hogy az iskolának nem volt saját köszörűköve, amin Aladár játszhatott volna, a sajátja meg túlságosan rozsdásnak találták tanárai, így egészségügyi okokra hivatkozva kitiltották az iskolából. Sajnos akkoriban a köszörűművészeket nem igen becsülték meg, ezért ő, is mint sok más fiatal a középiskola után katonának szegődött.  Betegsége miatt nem akarták besorozni, de leleményességének hála Aladár bejutott a katonaság berkeibe. Történt ugyanis, hogy a sorozó tiszt, Huppoló százados, szenvedélyesen szerette a muzsikaszót. Amint meghallotta, hogy milyen csodálatosan muzsikál Aladár a köszörűkövön azonnal besoroztatta. Nem is akárki lett ám ő a seregben! Ő kísérte a század kürtösét.  A seregben végre igazán kiteljesedhetett. Napjai remekül teltek egészen addig még el nem küldték Olaszországba hadgyakorlatozni. Igazán szerencsésnek mondhatja magát, hiszen 4 emberből ő volt a 3. szerencsés kiválasztott aki mehetett. Ám egy napon a Vatikánba vezetett az útja ahol egy átmulatott éjszaka után egy bárban éppen egy érsekkel tudatta, hogy a nem túl Istenfélő nézeteit a katolikus vallásról. Az érseket ez mélyen megrázta, ami azért is volt baj, mert jó ismerőse volt a pápának. Szegény Aladárt kiátkozták, pedig nem is volt katolikus és tetejében még kitiltották a Vatikán teljes területéről. A sereg ezt nem hagyhatta figyelmen kívül, így leszerelték a művészt. Aladár nem esett kétségbe, szimplán csak tragédiaként élte meg az eseményeket. Leszerelése után Nyimre költözött, ahol meg tanult már köszörűgépeken is játszani! Igen nehezen tudta eleinte fenntartani magát, ám egy idő után számos tanítványa akadt, akiket rendkívül érdekelt a köszörűn muzsikálás tudománya. Én magam vele akkor találkoztam amikor egy csukamájolaj beszerző körutam során, az utcán sétálva meghallottam a csodálatos muzsikáját. Meghívtam a helyi bárba, a Rozzant Retyegőbe egy italra és jókat beszélgettünk.  

Ez mindent amit Aladárról tudok. Ja és hogy a családjáról miért nem tettem említést? Válaszul idézném Aladárt.
„A családok csak jönnek és mennek, de a köszörű mindig kész egy jó kis muzsikálásra”

2012. december 1., szombat

Egy félelmetes történet kezdete


Szervusztok kedveseim!

Régen meséltem már nektek izgalmas háborús kalandokat, ezt szeretném most egy igazi csemegével pótolni.

1940 09.15

„… Maguk semmirekellő gazfickók! – ébresztett minket Rüffelscwhein hadnagy kitörő lelkesedéssel. Kiderült, hogy azért ilyen jó a kedve, mert ma fog nekünk előadást tartani egy neves szakértő, Szuicid Kálmán. Gyorsan össze is kellet kapnunk magunkat és rohanni ki az udvarra, ahol már várt ránk előadónk. Nagy megrökönyödésünkre csak velünk, szakácsokkal és kuktákkal akart beszélni, tehát konyhai alkalmazottakkal. A század többi része vidáman gúnyolt minket, bár vidámságuk csak addig tartott amíg Rüffelschwein hadnaggyal el nem mentek gyümölcsöt szedni. Ekkor érett meg ugyanis hadnagyunk kedvenc gyümölcs a gránátalma. Kálmán beterelt minket egy szobába és 2 órán keresztül éltette a hős szakácsokat, akik akár az állatok életét is feláldozzák, hogy a bajtársaikat ellássák étellel. Aztán elkezdte előadása lényegét, ami nem másról szólt, mint a fokhagymakapszuláról. Mikor elkezdett erről beszélni egyik társunk, Oprankai Ignác kirohant. Szerencsétlen ugyanis úgy értette, hogy foghagyma, ami ugye tudvalevőleg egy súlyos betegség. Nagyon megijedtünk, ugyanis az előadás arról szólt, hogy hogyan végezzünk magunkkal, ha esetleg ellenséges kézre jutnánk. A seregnek sajnos nem volt pénze mindenkinek ciánkapszulát biztosítani, így a szakácsoknak csak fokhagymakapszula jut. Sikerült kivonni ugyanis a gyökeréből egy olyan anyagot ami még borzalmasabb száj és testszagot eredményez, így biztosak lehetünk benne, hogy nemsokára gyorsan és fájdalmasan végeznek velünk. Nagyon nem örültünk ennek az előadásnak, annak meg pláne nem, hogy az előadás végén kiosztásra kerültek a kapszulák. Én nem is voltam rest belefőzni az egyik társunk kutyájának az ebédjébe, ugyanis az a dög megette a féltve őrzött burgonyapudingomat. Szerencsétlen eb a saját szájszagától múlt ki…”

2012. október 24., szerda

Egy érdekes ember történetének kezdete


Szervusztok!

Ma egy fogcsiklandó receptet fogok nektek bemutatni, de ehhez egy kis történet is dukál!
Van nekem egy nagyon régi katona cimborám, Horgótavas Bonifác. A századunkba szolgált és bármely hihetetlen ő volt az én kuktasegédem! Nagyon jól szolgált, habár a krumplit néha összekeverte a burgonyával, de hát mindenki követhet el hibát. Nagyobb baj volt viszont, hogy sokszor a pohár fenekére nézett. Sőt néha italt is töltött bele! A kedvence a Gyapjas Konrád féle infravörös bor volt! Hajjaj, szinte sugárzott az örömtől mikor azt itta! Egyszer főzés közben véletlenül belelöttyintett egy kis bort a készülő étkembe. Nagyon mérges lettem, hiszen a század nagy része megrögzött antialkoholista volt. (hittem én, de később kiderült, hogy antik alkoholisták). Viszont amikor elkészült az étek megdöbbenve tapasztaltam, hogy nagyon ízletes lett! Az egész századnak ízlett, még Rüffelschvein hadnagy is meg volt vele elégedve !
Később Bonifác ivászati problémái nem oldódtak meg, ezért felkeresett egy híres gyógyítót, akit Hu Shang, drága keleti cimborám ajánlott. Ő Dr. Czhik Chak, akinek már a rendelője is a távol keletre varázsolja a gyanútlan beteget.  Amikor megtudta, hogy milyen komoly a probléma, azonnal a legerősebb kezelést ajánlotta! Egy bonyolult készítménnyel kellet kezelnie magát Bonifácnak, amit a derék doktor, csak kontroll cseppeknek hívott. Ebből kellet napi háromszor a hóna alá csepegtetnie. A gond az volt, hogy  ezek a cseppek is tartalmaztak alkoholt, így szegény Bonifác cimborája, a részeges Béla bácsi, állandóan körülötte sertepertélt.

Az említett étek recepetje:

Porcogós, ízesített hagymakupola infravörös borral
Hozzávalók:
- 10 cl szájban kimért bróm
- egy egész hagymakupola
- 5 lélegzetvételnyi Gyapjas Konrád féle infravörös bor
 - félig megrágott porcogó, porrá őrülve

Elkészítés
Eme ízletes étel elkészítése rendkívül veszélyes, így csak profi szakácsoknak, vagy kezdő vegyészeknek ajánlom! Először is menjünk ki az utcára és keressünk egy ellenszenves embert. Ha találtunk invitáljuk be a delikvenst egy teára!  Tea helyett adjunk neki tiszta brómot, majd figyelmeztessük a szerencsétlent a rá váró veszélyre. Ha ezt tíz alkalommal megcsináljuk az egyik hozzávalónk már készen is áll! Vegyük a kézbe a hagymakupolát és pucolás nélkül tegyük bele a már kimért brómba! Miután beletettük, hagyjuk kicsit állni. Ezután fogjunk egy kis üregi nyúl porcogót és kezdjük el őrülten csapkodni egy serpenyővel, amíg porrá nem válik. A porcport hintsük rá a brómos kupolára. Ezek után jön a trükk! Nagyon fontos, hogy a bort olyan mozdulattal öntsük bele, mint ha nem is akarnánk bele önteni.  Így érhetjük el a véletlenség ízét! A kész ételt tányérba tálaljuk!
Jó étvágyat!

2012. szeptember 19., szerda

Egy verseny kezdete!


Kedves olvasó közönségem!


Ma egy igazi csemegével folytatom a katonanaplómat! Olvassa, akinek van szeme!


1940. 09. 13
„… Maguk igazi pancserek! Mi lett az én értékes ponyvagyűjteményemmel? – tajtékzott Rüffelschvein hadnagy. Történt ugyanis, hogy mivel gyönyörű őszi nap volt, piknikezni indultunk néhány cimborámmal. Mivel nem találtunk sehol sem alkalmas eszközt az ételnek, ezért elcsentünk jó pár darabot derék hadnagyunk ponyvái közül. Hajaj. meg is kaptuk méltó büntetésünket. Egy hétig ki sem mehettünk a laktanyából, ráadásul nekem még a kedvenc fakanalamat is elvették. Ámde ezen a napon történt még egy izgalmas történés! Ugyanis a századunkra rábíztak egy szerb hadifoglyot. Nagyon barátságtalan ember volt és valahogy olyan korlátozottnak tűnt leláncolva. Azért a nevét nagy nehezen sikerült kiszednünk belőle. A szerencsétlen Otto Trobottónak hívták. Nevettünk is nagyon ezen a mulatságos néven, ő meg csak morgott a szemüvege alatt. Tartalékos szakács lévén nekem kellet étkeztetnem. Mivel a kedvébe akartam járni, pácolt uborkamagot csináltam neki. Mikor meglátta és megízlelte, kijelentette, hogy ennél borzalmasabb főztöt még soha nem hallott. Ezen nagyon kiakadtam, majdnem neki is estem a sütőlapáttal! A pimasz azt mert állítani, hogy egy idomított amőba is jobban főz mint én! Ezt már nem tűrhettem tovább, így kihívtam egy szakácspárbajra. Ha ő nyer, akkor szabadon bocsátjuk, ha én nyerek akkor meg nem.
Sajnos alapanyag híján a verseny típusát módosítani kellet, mivel az alapanyagokat megette Pünderel tizedes kutyája, Labanc. Nem estünk kétségbe, főzés helyett egy vérre menő sakkpartival döntöttük el, hogy ki is a lepény a gáton! Szerencsére megnyertem, így Ottó mehetett vissza a rács mögé!”




Itt látható a nagy mérkőzés! Ottó (jobb oldalon) mereven figyeli, hogy mi lesz a következő lépése. Én éppen elméláztam, rájöttem ugyanis, hogy mi is csak bábúk vagyunk egy háborús sakktáblán.

2012. szeptember 14., péntek

Egy gazság kezdete


Kedves olvasóim!

Ma egy igazi gazemberről szeretnék nektek írni. Ő nem más mint Hintyő Ignác,  az egyik szomszédom. A faluban, mint pék tevékenykedik. Ő mindig hitetlenkedve hallgatta a történeteimet. Egyszer azt is merészelte mondani, hogy nem is voltam katona!  
Hát ember az ilyen? Pedig csak irigykedik, hiszen ő még fiatal volt a háború idején, felnőve pedig orvul jött a béke. Ez után a kijelentése után eléggé megharagudtam rá és jól helyben is hagytam a fakanalammal. Mivel a jó viszony ezek után sem alakult ki, ezért ott tett keresztbe nekem ahol csak tudott. Ignác kedvenc időtöltése a lázongás, amikor ideje engedi akkor bizony ezt a dolgot műveli szívesen. Egyszer még a Mokka című kakas szóra virradó műsorba is írt, méghozzá rólam! Az a piszok fráter azt merészelte mondani, hogy én a sarki csemegeárusnál takarítóként éltem át a háborút! Később még ennél is messzebbre ment. Volt egy főzőverseny a szomszédos faluban és mikor meghallotta, hogy én bizony nagyon szeretnék menni, akkor szabotálta ezt a tervemet! Romlott dinnyepürével kínált, amit én balga el is fogadtam. A hascsikarás miatt sajnos nem tudtam menni, elment viszont ő! Az a pernahajder meg is nyerte, hiszen, pék révén, konyított bizony a főzéshez és a sütéshez. Az alábbi képet pont erről a versenyről hazatérve készítette, ahogy rajtam gúnyolódik. Érdemes megfigyelni, hogy bár a haját festi, az arcszőrzetét őszülni hagyta, mivel szerinte úgy férfias. Micsoda pojáca!