Kedves olvasóim!
Már régen nem írtam eme becses internetfüzetbe, de ígérem, egy igazán élmény dús beszámolót kapnak türelmes olvasóim. Történt, ugyanis, hogy egy régen látott cimborám meghívott magukhoz Nemesgulácsra nyaralni. Mivel az út igen hosszú ezért Bölény Márton volt olyan kedves és elvitt a platós kistehertraktorjukon, de haj! micsoda kaland volt már az eljutás is! Kiderült, hogy Bölény Márton nem töltötte tele a méltán híves Cippo márkájú traktort, így sajnos messzire nem jutottunk. Szerencsére a közelben találtunk egy olyan kedves tanyasit, aki tudott nekünk segíteni. El is meséltem neki egyik kedves katonai kalandomat, de neki is volt ám mesélnivalója, ugyanis kiderült, hogy ő is baka volt! Végül csak meg tudtuk töltetni éltető üzemanyaggal a traktort és útnak indultunk.
Ahogy mentünk sajnos eltévedtünk az erdőben. Ugyan Márton magyarázott valami gépésről, de nem tudtam meg igazán, hogy mi az, mert, mikor bekapcsolta és megszólalt, hát biz Isten úgy megijedtem, hogy azonnal eldobtam. Sajnos a szerkezet nem élte túl a kalandot, mivel a közeli epergyár udvarába dobtam be egy kőrakás tetejére. Szerencsére elhoztam egy rendes térképet, még legényként vettem, amit sajnos a megváltozott utak és helységnevek is bizonyítottak. Hiába kerestük a térkép alapján például Vöröskondort, ilyen települést csak nem találtunk. 2 nap után még a nagy Magyar vizet, a Balatont is megpillantottuk! Márton a nagy meleg miatt üvöltve vetette bele magát a hűs habok közé. Hívogatott engem is, azt mondta igazán finom a víz, jól esik ilyenkor. Hát engedtem a csábításnak és megmerítettem a katonai bőrpoharamat és jót kortyoltam a hűs vízből. Amikor még bakaként itt állomásoztam, akkor nem egyszer ittunk eme remek tó vízéből. Sajnos a víz minősége az évek folyamán igencsak romlott, ugyanis egy kellemetlen betegséget, az iszaptortkot kaptam el a tó vízének hála. A betegséget még aznap kifeküdtem, így másnap akadálytalanul folytathattuk eltévedt utunkat. Mártonnak remek ötlete támadt, majd elfelejtette. Végül egy kedves turista útmutatásait követve ismét rátértünk a helyes útra. Az út mellet embereket láttunk feltartott hüvelykujjal. Márton pironkodva integetett nekik, mert azt hitte, hogy a metál lilára festett traktorját dicsérik. Végül megérkeztünk 3 nap múlva Nemesgulácsra. A cimborám Pütyüré Kálmán már nagyon várt.
Csodálkozott, hogy ilyen hamar megérkeztünk, viccelődött is, hogy bölény nagy szerencsénk volt, hogy ilyen utunk volt.
A következő történetemben a cimborámnál átélt kalandokat fogom papírra vetni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése